A ZK FORUM, a művelődés érdekében társult polgárok egyesülete
pártonkívüli, kormányzaton kívüli és nonprofit egyesület a társadalmi,
kulturális és tudományos programok előremozdítása, Zombor kulturális és
demokratikus hagyományainak, a város multietnikus és multikulturális
hagyományainak megőrzése érdekében létrejött társulat. A ZK FORUM
mérvadó és szakszerű értékítélete a közéletben, a média-bemutatókon a
színvonalas programok és a szakmai tevékenység áttekinthető
megjelenésében nyilvánul meg.
Zombor bevezető módon igyekszik a Kultúripar koncepcióján keresztül, a
fórum-jellegű támogatás nyomán egyesíteni a művelődést, a termelést a
kereskedelmi fejlődéssel.
Az Egyesület korszerű témákra irányítja a figyelmet a kultúrában, és
párbeszédet kezdeményez a társadalomban. Mozgósító központként
kapcsolatot tart helyi, körzeti és nemzetközi színtéren. Meghozza a
társadalmilag felelős biznisz kódexét.
TEVÉKENYSÉG
A ZK FORUM polgárok egyesülete céljai megvalósításának érdekében:
a
ZK KLUB tevékenyégét – felszereléssel, berendezéssel és korszerű
program-koncepcióval v e z e t i,
előadásokat, tribünöket, műhelyeket, média- és Internet-bemutatókat,
vitaklubokat, az Ifjúsági Palament vitáit, Forum-tribünöket szervez;
infor-desk – Internet-marketing (Web-hirdetések), tájékoztatási
központ (idegenvezetők, várostérképek, városi motívumokkal díszített
emléktárgyak, képeslapok, kiadványok); városrendezési programok
szervezése;
a
polgári edukáció programja: vitaklub – pszichológiai előadások: a
fiatalok mentális egészsége, a konfliktusok erőszakmentes megoldása, az
iskolához és a tanuláshoz való viszony új megközelítése, a tolerancia
fejlesztése (újságok – lapok, plakátok, meghívók, katalógusok,
propagandaanyag); koncertek – jazz, rock, klasszikus, etno – e t n o k l
u b; irodalmi stúdió – folyóirat, ifjúsági lap, falak nélküli színház –
produceri munka – TV – SZÍNHÁZ – FESZTIVÁL; filmtár – videó-műhelyek,
DVD-műsorok; művelődési-tájékoztatási központ – Internet-prezentációk,
Zombor város Web-oldala, informatív-edukációs központ (Talking
books-program); olvasóterem – kiadói tevékenység (adatbázisok,
elektronikus kiadványok, interkulturalitás, demokratizálódás); megelőzés
– előadás a fiatalok részére (egészségügy / sport / edukáció);
humanitárius tevékenység.
A
ZK FORUM tagjai és előadói a NEW CITY – A MAGÁRAÉBREDT VÁROS projektum
programjainak megvalósítói.
Regionális együttműködés: a programok és projektumok körzeti szintű
cseréje és tanulmányi látogatások szervezése.